Cikkek

Iskolánk története

Nyomtatás

Az első iskolamester - akit a katolikus egyház fogadott - 1820-ban kezdte az okítást elsősorban a cselédség körében.

1858-1949-ig az iskolaközösséghez tartoznak: Hencse, Hedrehely, Visnye, Alsó- és Felsőtapazd, Kápolnásvisnye, Pacsérvisnye, Körmend, Gyócs, Kenéz- és Szentimrepuszta.

1868-1948-ig egytanerős református iskola is működött

Az államosítást követően 8 osztályos iskolává alakult.

Igazgatásilag hozzátartozó községek: Hencse, Hedrehely, Visnye, Visnyeszéplak, Gige, Kőkút, Rinyakovácsi.

1961/62-es tanévtől megkezdődött a körzetesítés, mely szükségessé tette a diákotthon felépítését, amely 1976-ra készült el.

1978-ban megkezdődött a kisegítő tagozaton a gyógypedagógiai oktatás 1-4 évfolyamon.

1990-ben elkészült a tornaterem.

1992/93-as tanévtől két éves szakiskolai képzés kezdődött, amely megalapozta az 1994/95-ös tanévtől induló három éves szakmunkásképzést: szakács és felszolgáló szakmákban.

1999/2000-es tanévtől a 10 osztályos alapképzésre épülő szakképzés mellett megkezdődött az érettségit adó szakközépiskolai képzés vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban.

2000 szeptemberében megkezdődött a művészeti oktatás. Kezdetben a kaposvári művészeti iskola kihelyezett tagozataként, majd a 2005/2006-os tanévtől önálló intézményként.

2001-ben iskolánk felvette Jálics Ernő kadarkúti születésű szobrászművész nevét.

2001/2002-es tanévben cukrász képzéssel bővült a szakképzés.

Időközben a gyógypedagógiai képzés előbb hat, majd nyolc osztályossá bővült.

2006 szeptemberétől pedig megkezdődött a speciális szakképzés is felmenő rendszerben.

2002/2003-as tanévtől a Pannon Középiskola és Szakiskola Kadarkúti Tagintézményeként helyet adunk a felnőttképzésnek. 2007 szeptemberétől mindezt a Művelt Szakemberekért Alapítvány keretei között végezte az intézmény, majd a 2008/2009. tanévtől a budapesti Leonardo Középiskola tagintézményeként.

A 2005/2006-os tanévben megkezdte működését a szakszolgálat és a szakmai szolgáltatás.

Szakiskolai képzésünk a 2006/2007-es tanévtől az SZFP (Szakiskolai Fejlesztési Program) II. program alapján zajlik.

A 2005/2006-os tanévtől a Hedrehelyi Általános Iskola, a 2007/2008-as tanévtől pedig a Mikei Általános Iskola is intézményünkhöz tartozik.

A Nevelési Tanácsadó a 2008/2009-as tanévtől működik, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény 33.§ (11)-(12) bekezdésének módosításával az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) keretein belül.