A Jálics Ernő Integrált Közoktatási Intézmény Kollégiuma

Nyomtatás

A kollégium épülete 1976-ban készült el, melyet 2010-ben a TÁMOP segítségével sikerült korszerűsíteni és kibővíteni. A korszerű diákotthonban jelenleg két szinten összesen 90 férőhely várja a diákokat.

Az első emeleten, a lány szinten nyolc blokkban összesen 48 ágy, a második emeleten, a fiú szinten pedig hét blokkban 42 ágy található. Egy-egy blokk két-két háromágyas szobát tartalmaz, melyek közös fürdőszobával rendelkeznek. Mindegyik szinten található egy mozgássérültek számára kialakított szoba is.

 

Egy blokkban összesen hatan férnek el. A szobákban ideális körülmények biztosítják a tanulást és a pihenést.

Két háromágyas szobához tartozik egy fürdőszoba

A kollégium tanulószobájában számítógépek is segítik a tanulást, csakúgy, mint a kis könyvtár, ahol lexikonok, tankönyvek állnak a diákok rendelkezésére.

A kollégiumi tanulószoba

A diákoknak az iskolai konyhán nyílik lehetőségük a reggeli elfogyasztására, az ebéd-, illetve a vacsora helyszíne pedig az Akác Vendéglő, amely az iskolától száz méterre található.