Jálics Ernő Integrált Közoktatási Intézmény
Advent Graz-ban
- Részletek
- Megjelent: 2012. január 21. szombat, 10:00
- Írta: Super User
2011. december 1. csütörtökön iskolánk 23 tanulója 3 tanárunk (Mannász Krisztina, Krisztné Szetecska Gertrud, Némethné Szalai Krisztina) kíséretében kirándulást tett Ausztria második legnagyobb városába, Graz-ba.
Ausztria nyugati szomszédunk. Bécs (Wien) a fővárosa, Graz pedig (Steiermark) Stájerország tartományi székhelye.
Nagyon korán, 4.30 órakor indultunk kettő autóbusszal a kadarkúti központi buszmegállóból.
Ugyan utunk során nagyon sok technikai szünetet kellett tartani (mosdó, rosszullét), ám a délelőtti órákban sikeresen megérkeztünk a Graz-ot kettő egyenlő részre szelő Mura folyó partja melletti parkolóhelyünkre.
Ezt követően a Mura folyó felett épített Mura szigeten (Murinsel) keresztül vezetett utunk a város egyik nevezetességéhez, a Várhegyhez (Schlossberg).
A Mura sziget egy acélépítmény, amely félig fedett, félig nyitott. A fedett rész kávéházként szolgál, a nyitott részen pedig kisebb színdarabokat szoktak előadni a a tavaszi-nyári időszakban, valamint a barnulásra vágyók itt szoktak napozni is. Mivel a várost ketté szeli a Mura folyó, ezért a Mura sziget valójában egy acélhíd.
A Várhegyre átlátszó, lila megvilágításban pompázó lifttel mentünk fel. Itt felfedeztük az óváros leghíresebb nevezetességeit: többek között az Óratornyot (Uhrturm), Harangtornyot (Glockenturm), és a Török kutat (Türkenbrunnen) is.
Csodás kilátás tárult elénk itt fent, hiszen a várost 360 fokban lehet innen látni.
Az óvárosból a Főtérre (Hauptplatz) vezetett utunk, ahol már állt a város karácsonyfája és egy adventi vásárban vásárolhattunk szeretteinknek különféle ajándékokat. Volt, aki még a kicsi körhintára is felült! :-)
Itt megcsodálhattuk a Városháza monumentális épületét, amelyet az adventi időszakban esténként kivilágítanak. Egy adventi naptár látható ilyenkor az épület kivilágított homlokzatán csillagokkal, harangokkal díszítve.
A Herrengasse Graz leghíresebb és leghosszabb bevásáróutcája rengeteg üzlettel. A Tartományi Székhely épülete is itt található, amely udvarában megtekintettük a minden évben felépítésre kerülő jégből készült Betlehemet. Csodálatosan kivilágítva pompázott előttünk a jégből készült műalkotás.
A Herrengasse utcáján közvetlenül a járókelők mellett járnak a villamosok a legkülönfélébb mintákkal díszítve.
A Herrengasse-n található még a híres Festett hát (gemaltes Haus), amely szintén az óváros egyik nevezetessége. Itt lehet még meghallgatni a Harangjátékot (Glockenspiel) is.
Utunk legutolsó állomása a Graz melletti Seiersberg-be vezetett, ahol egy hatalmas bevásárlóközpontban költhettük el az összes pénzünket. Vásároltunk ajándékokat szeretteinknek: karamellel bevont almát, díszharangokat, karácsonyi díszeket, és természetesen csokoládét minden mennyiségben.
17 óra után indultunk haza, és rendkívül fáradtan 21 órakor érkeztünk meg, Kadarkútra, ám annál több élménnyel gazdagodva!
Mannász Krisztina
Résztvevők:
Mannász Krisztina
Krisztné Szetecska Gertrud
Némethné Szalai Krisztina
Szalai Zsolt
Köcski Tamás
Sipos Erika
Horváth Kristóf
Tóth Péter Lajos
Lóki Angelika
Nagy Ferenc Máté
Tóth Levente
Goda Márk
Németh Krisztina
Kondákor Lilien
Pető Balázs
Orsós Elizabet Dzsenifer
Cseh László
Hardi Péter
Kern Gergő
Kovács Károly Zsombor
Farkas Dániel
Karsai Bianka
Schlichter Dóra
Rózsa Bálint
Sági Ferenc
Étlap
ISKOLAI KONYHA
AKÁC VENDÉGLŐ "A" és "B" menü
MENÜ A KOLLÉGISTÁKNAK
ÓVODAI ÉTLAP
Cukrászverseny
Iskolai levelezés
Ki néz minket?
Oldalainkat 6 vendég és 0 tag böngészi
















